Biogázos kiserőmű – Balatonszabadi

2016 augusztusa és 2017 áprilisa között a NaWaRo Kft generál kivitelezésében épült meg Balatonszabadi határában közel 1,4 milliárd forintból, mintegy 670 millió forint pályázati támogatással az a biogázos kiserőmű, mely istállótrágyából és növényi eredetű melléktermékekből 2500 háztartás éves villamosenergia szükségletét állítja elő.

Az magyar tulajdonban lévő Energreen Kft. beruházásában megvalósuló biogáz erőmű 1600 kilowatt teljesítményű.

Az üzem az alapanyagokból évente 5,2 millió köbméter biogázt állít elő teljesen zárt rendszerben, amelyet gázmotoros kiserőműben hasznosít villamosenergia és hőenergia előállítására. A biogázból a gázmotoros kiserőmű évente közel 10,3 GWh zöldáramot állít elő, amely mellett hozzávetőlegesen 9,7 GWh hőenergia is keletkezik. A keletkező villamosenergiát a Mavir Zrt.-nek értékesítik.

A keletkező szilárd és folyékony végtermék mezőgazdasági területeken hasznosul biotrágyaként, kiváltva a műtrágya felhasználást. A tervek szerint az április végére elkészülő, majd idén ősztől energiát termelő beruházás révén évente 10 033 tonnával csökken az üvegház hatású gáz kibocsátása.

A fővállalkozáson felül a projekt pályázati projektmenedzsmentjét is a NaWaRo Kft látta el.

A projektet az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 támogatta.www.eeagrants.org

A projektről részletes képanyag ezen a linken található.

A beruházás kapcsán megjelent cikkek:

Webradio

Napi.hu

HVG

Agroinform

Hírstart

Hírbalaton

Balaton travel

NRGReport

SomogyTV

Vállalat

Kategória

1.600 kW

Teljesítmény

1.400.000.000 Ft

Projekt költségvetés

11.000.000 kWh

Energia termelés

3.000.000.000,- Ft

Elvárt haszon