Megvalósult projektjeink

Biogázos kiserőmű – Kiskőrös

Projekt adatok

Kategória:
Vállalat

Teljesítmény:
834 kW

Projekt költségvetés:
920.000.000,- Ft

Energia termelés:
5.837.000 kWh

Elvárt haszon:
150.000.000,- Ft/év

Leírás

Azt hiszem kijelenthetjük, hogy a legnagyobb és egyben a legizgalmasabb projektünk. 2013 augusztusában érkezett a felkérés, hogy tanácsadóként vegyünk részt egy nagy cég biogáz erőmű építésének lemenedzselésében. Kis idő telt el, és megnyertük a munkát, mint fővállalkozó. A legnagyobb kihívást nem is maga az erőműépítés okozta – noha több erőmű építésénél is bábáskodtunk már – hanem a rettenetesen rövid határidő. Ugyanis a kivitelezést december 31-ig be kellett fejezni. Lázas munka vette hát kezdetét. A gyors tereprendezést és ágyazat előkészítést követően megkezdődhetett a tartályok építése. A monolit vasbeton műtárgyak a Wolf System kivitelezésében készültek. A biogáz technológiát az UTS Biogas, a gázmotort a TrioTechnik szállította. A hatékony munkaszervezés és az alvállalkozók áldozatos munkájának köszönhetően az erőmű határidőre elkészült és a feltöltést valamint felfűtést követően megkezdhette a termelést. A 834 kW villamos teljesítményű aggregát annyi villamos energiát termel évente, hogy 1.300 kisebb háztartás villamos energiaigényét is képes kielégíteni. És a hőenergiát Magyarországon egyedülálló módon 3 ha üvegházban használják fel zöldségtermesztésre. A beruházás generál kivitelezését NaWaRo látta el kapcsolt vállalkozásán a Nawaro Energy-n keresztül.

Mégtöbb projekt

Mostanáig 2 252 kW villamos teljesítményt telepítettünk, és 172 453 654 Ft összeget takarítottunk meg Ügyfeleinknek...

Biogázos kiserőmű – Vajszló

637 kW villamos teljesítményű biogáz erőmű projekt műszaki szakértői tevékenysége – Ormánsági Zöldenergia Kft/Unicredit Bank

Biogázos kiserőmű – Kiskőrös

834 kW villamos teljesítményű biogáz erőmű projekt generálkivitelezője – Bioenergia-Park Kft.

Biogázos kiserőmű – Solt

637 kW villamos teljesítményű biogáz erőmű projekt műszaki szakértői tevékenysége – Solti Biogáz Kft/CIB Bank
nawaro gödöllő

Pelletáló és biomassza kazán - Gödöllő

Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézet földgázfűtésének részleges kiváltása pelletfűtéssel.

Biotechnológiai központ - Mórahalom

A vállalkozás elsősorban metagenomikai kutatásokat végez, de állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági laborokkal is rendelkezik. A laboreszközök parkja idén egy AMPTS II-vel és 3 Bioreactorral bővült.

Biogáz és állattartó telep - Berettyóújfalu

1 MW villamos teljesítményű biogáz erőmű és két állattartó telepi rekonstrukció projekt alapú finanszírozásának szervezése – AgroCow Kft/CIB Bank Zrt.
nawaro referencia bonyhad

Biogázos kiserőmű - Bonyhád

625 kW villamos teljesítményű biogáz erőmű projekt műszaki szakértői tevékenysége – Pannónia Mg Zrt/CIB Bank

Biogázos kiserőmű - Pusztahencse

1 MW villamos teljesítményű biogáz erőmű projekt műszaki szakértői tevékenysége – Mil-Power Bio Energetikai Kft/UniCredit Leasing

Biogázos kiserőmű - Tápiószentmárton

499 kW összteljesítményű biogáz kiserőmű tervezése és engedélyeztetése Tápiószentmárton önkormányzata, Tápiószentmárton

Biogázos kiserőmű - Bicske

499 kW összteljesítményű biogáz kiserőmű tervezése és engedélyeztetése Tarr Bioenergia Kft, Bicske

Biogázos kiserőmű - Nógrádkövesd

499 kW összteljesítményű biogáz kiserőmű tervezése és engedélyeztetése ComAgro Sardo Kft, Nógrádkövesd

Biogázos kiserőmű - Vajszló

637 kW összteljesítményű biogáz kiserőmű tervezése és engedélyeztetése Ormánsági Zöldenergia Kft, Vajszló

KEOP Pályázatok értékelése és ellenőrzése

KEOP pályázati konstrukciókra beérkezett pályázatok szakmai- műszaki- gazdasági/pénzügyi szempontú értékelése és helyszíni ellenőrzése– ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.

Biogázos kiserőmű - Földespuszta

1 MW villamos teljesítményű biogáz erőmű projekt műszaki szakértői tevékenysége – Mil-Power Bio Energetikai Kft/UniCredit Leasing

Biomassza ESCO

Kisközségi energiahatékonysági és biomassza tüzelésen alapuló ESCO projektek finanszírozhatóságának vizsgálata

Biogázos kiserőmű - Balatonszabadi

1,6 MW villamos teljesítményű biogázos kiserőmű generálkivitelezése - Energreen Kft.

Kapcsolat

Nawaro Kft., 2017

irodánk címe
2100 Gödöllő Szabadság tér 1.

Telefon: +36 28 554 919
Mobil: +36 20 993 3303
Email: info@nawaro.hu
Web: www.nawaro.hu