Tavasztól pályázni lehet a régi családi házak felújításának támogatására

Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, mely érintheti a napelems beruházásokat is. A 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

A kidolgozás alatt álló pályázat keretében az épületek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, valamint a villamoshálózat felújítását támogatják, munkát adva ezzel a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak – tette hozzá az államtitkár.
A felújítási költség 40 százaléka lesz vissza nem térítendő, uniós támogatás, míg az önrész várhatóan 45 százalék lesz. A maradék 15 százalék pedig kamatmentes, visszatérítendő támogatásból származik majd. Ezt a legkisebb hányadot még nem hagyta jóvá az EU – vázolta a finanszírozást Szabó Zsolt.
Forrás: MTI