Friss biogázos statisztikák az Európai Unióból

2019-08-28

A nemrég, a Bioenergy Europe szervezet által kiadott 2019. évi Biogáz Statisztikai Jelentésében a biogáz technológiákra vonatkozó változásokról tette közzé legfrissebb statisztikai adatait az Európai Unió vonatkozásában.

Az unió bruttó belföldi biogáz felhasználása 1990-óta hatalmas növekedésen ment keresztül, 2017-ben 25-ször nagyobb értéket mutat, hozzávetőlegesen 16 826 ktoe mennyiséget, amelyhez 17 783 erőmű egység szám tartozik.

 

A hivatkozott legfrissebb adatokból jól látható a biogáz a teljes energiafelhasználásnak, csak az 1%-át adta az EU-28 tagállamában, míg a teljes bioenergia felhasználásra vetítve ez a szám 12%-ot jelentett. Ezen statisztikák kiemelik, a biogáz felhasználása a földgázfogyasztáshoz képest körülbelül 4%-ot tett ki. Ebből adódóan, felhasználásának jelentős növelése továbbra is lehetőségként áll fenn bioenergetikai beruházások tekintetében, mint alacsony szén-dioxid-kibocsátású energia előállítás. A technológia fontos szerepet játszik az egyes tagországok megújuló energiákat érintő kötelező vállalásaiban is. Jelenleg hat ország (Ausztria, Németország, Olaszország, Portugália, Svédország és az Egyesült Királyság) már teljesítette a 2020-as évre szóló biogáz előállításra vonatkozó nemzeti cselekvési tervekben szereplő célkitűzéseket. Alapanyag oldalról a hulladéklerakókban és a szennyvíztelepeken megtermelt gázmennyiség a teljes biogáztermelés körülbelül 24%-át teszi ki jelenleg, míg a nagyobb megmaradó részt mezőgazdasági eredetű alapanyagok (például energianövények, trágya anyagok és mezőgazdasági melléktermékek) anaerob erjesztésével állítják elő. A szerves hulladék fermentációban történő hasznosítása továbbra is javasolt, mivel ezen alapanyag bázis jelenleg nem teljeskörűen kihasznált.

A biogáz mellett, az elmúlt években számos Európai Uniós országban előtérbe került a gáz tisztításának lehetősége, így állítva elő a földgázzal egyenértékű ún. biometánt, amely földgázhálózati betáplálás mellett hasznosítható minden olyan területen, ahol a földgáz is megjelenik. 2011-et bázisévnek tekintve, a biometán üzemek száma megháromszorozódott.

Az egyes tagországokat vizsgálva, nem meglepő módon Németországban működik a legtöbb biometán előállító üzem, azonban az üzemek számának növekedésben Franciaország áll az élen a technológia elterjedésének kedvező politikai környezet okán. Franciaországban a cél jövő elérni az 1 000 darabos biometán üzemszámot, gázhálózati betáplálást megvalósító végfelhasználással.


Forrás: www.bioenergyeurope.org


Galéria

Ragoncza Ádám

Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök vagyok, szakterületem a megújuló energiák, azon belül is a biogáz és a napenergia. Pályafutásomat kutatóként kezdtem, majd váltottam a projektfinanszírozásra, projektfejlesztésre, projektmenedzsmentre, végül a cégvezetésre. Mindig is megújuló energiákkal foglalkoztam nagyvállalati ügyfélkörrel, de 2011 óta egy új üzletággal a lakosság felé is nyitunk.

Kapcsolat

Nawaro Kft., 2019

irodánk címe
2100 Gödöllő Szabadság tér 1.

Telefon: +36 28 554 919
Mobil: +36 20 993 3303
Email: info@nawaro.hu
Web: www.nawaro.hu