Beolvad a Teslába a SolarCity

A lépés logikusnak tűnik, a részvényesek körében ugyanakkor messze nem teljes az egyetértés.

Egyik zsebéből a másikba tenné át pénzét Elon Musk: az üzletember tulajdonában lévő, elektromos autóiról ismert Tesla bejelentette, megvásárolná az ugyancsak jórészt Musk kezében lévő, napenergiával foglalkozó Solar Cityt. Ahogy Musk fogalmaz, az üzlet kitűnő alkalmat jelent, egy teljesen integrált, az energiatermelés, -tárolás és nem utolsó sorban -felhasználás minden szakaszát tömörítő vállalat létrehozásához.

A lépés valóban magától értetődőnek tűnik, hiszen a Tesla autói mellett háztartásokba, illetve nagyvállalati-ipari felhasználásra szánt Powerwall akkumulátoraival egyre határozottabban van jelen az energiatárolás piacán, kézen fekvő lenne a termelést is hozzácsapni a csomaghoz – a cég üzletei így lényegében egy füst alatt teljes körű megoldást nyújthatnak a megújuló energiaforrások után érdeklődő vásárlóknak. Az egyesülés a termékekhez szükséges infrastruktúra terén is egyszerűsödést hozhat, a Powerwall akkuk, illetve a SolarCity napelemek ugyanis jelenleg teljesen különálló tároló, illetve vezérlőrendszerekkel rendelkeznek, továbbá mindkettőhöz önálló háttérszolgáltatások is tartoznak. A felvásárlással a Tesla ezt egyszerűen egybevonhatja, nagyban leegyszerűsítve a saját és vásárlói dolgát.

Forrás: hwsw.hu

Napelemet szeretne? Tovább>

Forrás: hwsw.hu